40 évig fizettem a TB-t, mégis két évet kell várnom a csípőprotézis műtétemre.
Ez és ehhez hasonló mondat sok ezerszer hangzik el a műtétre váró páciensek szájából. De vajon miért is kell várni? Erre szeretnék rávilágítani, mivel az is tény, hogy az emberek döntő többségének fogalma sincs az egészségügyi ellátórendszer működéséről.
Miért vannak várólisták az egészségügyben?
Nézzük először az egészségügy alkotóelemeit
- Az egészségügyi személyzet, – orvos, nővér ,műtősnő, műtősfiú egészen a takarítókig és a portás bácsiig -, ők a humán erőforrás.
- Egészségügyi intézmények, kórházak, rendelők, műszerpark, azaz az infrastruktúra.
- Az egészségügyi ellátásra fordítható pénz, ami nem azonos a dolgozók által befizetett társadalombiztosítási járulékkal.
- És végül, de nem utolsó sorban az ellátást igénybe vevő beteg.
A frontvonalakat tekintve egyik oldalon az állam által irányított intézmények és a források, másik oldalon a beteg, a tűzvonalban pedig a mindkét oldalról ostorozott egészségügyi személyzet áll. Az egészségügyi ellátás a szociális háló egyik legérzékenyebb eleme, mind az aktuális kormányok, mind a társadalom figyelmének középpontjában áll. A döntéshozók igyekeznek a rendelkezésre álló és soha nem elegendő pénzből kihozni a legtöbbet, racionalizálás, hatékonyság növelés révén úgy, hogy a társadalom elégedetlenségét a lehető legalacsonyabb szinten tartsák, több kevesebb sikerrel. A beteg pedig szeretne a legmagasabb szintű ellátásban részesülni a lehető legrövidebb időn belül. A két tábor közötti ütközőzónában pedig az egészségügyi személyzet próbál nem idő előtt belepusztulni az ÖNKÉNT vállalt túlmunka, az ügyeletek, az éjszakázás, a nem alvás, az orvosi munkával járó hatalmas felelősség, az egészégügyi perek és a társadalom maximalizált elvárásai okozta stresszbe.
Aki élt Nyugat-Európában vagy az USA-ban ahol 40 millió embernek nincs egészégbiztosítása mert vagy nem tudja, vagy nem akarja befizetni, vagy beszélgetett ott élőkkel már sejti, hogy a TB járulék fizetése nem jelenti azt, hogy minden jár, de azonnal. Az állami, de sok országban az állami egészségügyet állami felügyelettel finanszírozó magánbiztosítók nagyon szigorú szabályok szerint – mondjuk ki, gyakran üzleti alapon – irányítanak. Ott nincs olyan, hogy biztosítással nem rendelkező páciens nem sürgősségi ellátást kapjon. Egyrészt kifizettetik a kórházzal az pedig az orvossal, vagy egyszerűen ráterhelik a páciens vagyonára, házára, nyugdíj alapjára, ha van neki. Hazánkban hallott már valaki ilyen esetről? Lényegében a TAJ szám érvényességének ellenőrzését is csak néhány éve vezették be. Nemrégen még az ellátó személyzetnek fogalma sem volt arról, hogy van-e érvényes biztosítása a betegnek. Hogy ez miért érzékeny téma nyugaton? Azért, mert a biztosítást fizetők ellátását kurtítanák meg a nem biztosítottak korlátlan és kontrollálatlan ellátásával.
Ugyanúgy a betegutak szigorú betartása is evidens a Lajtán túl. Miért is? Kis országunkban 2022-ig boldog, boldogtalan vándorolt ötletszerűen szájhagyomány alapján kórházról kórházra, orvostól orvoshoz, lehetetlenné téve az adott kórház ellátási területének megfelelő kapacitások felállítását, mivel megbecsülhetetlen volt az ellátandók száma. Egy jó példa amikor az egyik fővárosi kórház szülészetén 2 évtizede a szülésszámot megháromszorozták a az orvosi személyzet külsős orvosokkal, un. önkéntes segítőkkel (egy másik kabaréba illő jogviszony) történő megháromszorozásával. Az osztályt anno 1000-1500 szülésre tervezték, aztán lett 3200. Az ellátásra jogosult reggel 7-kor műtétre érkező területi beteg pedig délután 3-kor kapta meg az ágyát, mert délelőtt még 2 kisműtétes pácienst elláttak az ágyán. Na itt az egyik ok, amiért várólista volt. A hálapénz betiltásával ez a rendszer kikopott, de a mai napig hallom a betegek elégedetlenségét a szabad orvos és kórházválasztás eltörlése miatt. Így a bizalom, meg úgy a bizalom.
Dániában, Luxemburgban ahol szállodai minőségűek a kórházak, nem fontos a választott orvos, csak nálunk. Nem bizony. Nem engedi a kórház, nem engedi a biztosító de az orvos sem szeretne a családi vasárnapi ebédlőasztaltól mondjuk ügyelet után hullafáradtan visszamenni operálni, miközben a munkaidejét töltő kipihent ügyeleti team meg a lábát lógatja. Magyarországon 2022-ig ha valakinek eszébe jutott, bemehetett bármelyik kórházba a nap 24 órájában valós vagy vélt problémájával a betegutak (alapellátás, SZTK, kórház, vagy sürgősségi ambulancia) és a területi ellátási kötelezettség teljes figyelmen kívül hagyásával. Csodálkozunk, hogy ekkora kuplerájban nem lehetett tervezni az ellátási kapacitásokat? Az irányított és szigorúan ellenőrzött betegutakról már korábban is írtam. Egy digitális TB kártya, egy országos ellenőrző rendszer és akár Alex barátunk, a mesterséges intelligencia elegendő lenne a rendcsináláshoz. Ha a beteg 23.-szor megy be az ügyeletes kórházba hajnali 3-kor mert neki már 3 hete csíp a pisilés, jelezne a rendszer.
A külföldi biztosítók ilyenkor szakvéleményt kérnek az ellátó intézettől, majd indokolt esetben levelet írnak az ügyfelüknek, hogy nyugodtan mehet továbbra bármikor bárhova, csak mostantól fizesse is ki az ellátása költségeit. Az ilyen esetek méregfogát ezzel az intézkedéssel ki is húzták. És mindjárt több pénz marad a kasszában csípőprotézisre vagy sérvműtétre. Külföldiekkel beszélgetve ez ott napi gyakorlat, nincs is népvándorlás a kórházakban, mindenki elfogadja és betartja a szabályokat mert ott tisztában vannak vele, hogy pénzbe kerül az egészségügy, nagyon sokba és ha felesleges dolgokra költik, nem lesz pénz rá amikor pedig nagyon kellene.
Az egészségügyi finanszírozásra fordítható keret a másik tényező, ami befolyásolja a várólistákat. A fent taglalt kaotikus betegvándorlás sokszor feleslegesen terhelte az egészégügyi büdzsét. Mindenféle kontroll nélkül bárki bármilyen ellátást igénybe vehetett korlátlanul, költve a közös társadalombiztosítási keretet. Nyugaton a különböző egészségügyi ellátó szintek differenciált finanszírozásban részesülnek. A hólyaghurutot vagy a menstruációs görcsöt a háziorvos kezeli, nem pedig a kórház sürgősségi osztálya, aminek többszörös a finanszírozási rátája, azaz többe kerül mindannyiunk pénzéből. És itt jönnek az árak: a mai modern egészségügy nagyon sokba kerül, azaz hiába fizette valaki 40 évig a TB-t, egy komolyabb műtét vagy egy egyedi importtal behozott onkológiai gyógyszeres kezelés pillanatok alatt felemészti még a kedves páciens nagyszüleinek a TB befizetését is. Tehát nincs korlátlanul pénz mindenre, sajnos várni kell, ami nem sürgős, nem életveszélyes az várólistás a világ minden civilizált részén, ettől működik ott jobban, hatékonyabban az egészségügy.
Sokszor hangsúlyoztam már, nem azért kell várni sok elektív műtétre mert nem akar az orvos operálni, hanem mert a költségvetés, a kórház pénzügyi kerete határt szab a műtéti kapacitásnak. Egy jobb térdprotézis ára 2 millió Ft felett van és ez csak a protézis, a műtét, kórházi tartózkodás, a rehabilitáció még külön költséget képez.
Nézzük a harmadik széklábat, az egészségügyi személyzetet. Minden épeszű társadalom megbecsüli és tiszteli az orvosokat, nővéreket, minden kórházi dolgozót, mivel nagyon magasan képzettek, áldozatos, nagyon nehéz munkát végeznek, nincsenek túlfizetve és nagyon nehezen hosszú idő alatt pótolhatók csak. Egy szakorvos önállóan magabiztosan legalább 10 éves szakmai gyakorlattal, azaz kb. 35 éves korára tud beteget ellátni és ekkor is szüksége lehet a komplikált eseteknél az idősebb több évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégája segítségére. Azaz nem lehet leakasztani a szögről vagy átképezni OKJ és egyéb elmebajos ötletekkel valakit cukrászból orvossá. És előbb vagy utóbb kivétel nélkül mindenki ott fog feküdni a kezeik alatt kiszolgáltatva, a bizalmukat az emberségükbe és a hozzáértésükbe fektetve. Sajnos a hazai társadalom jelentős részének szemében inkább bűnbak mint tisztelet tárgya az orvos. Elég csak a közösségi portálok kommentjeit olvasni, sokszor a rablógyilkosok szintjére kerülnek kollégák, amiben jelentős szerepe van a hírhajhász bulvármédiának is.
A kormány az elmúlt időszakban szintén nem az orvosi renomé növelésén dolgozott. Azt a béremelést hajtotta végre amit a rendszerváltás óta minden hatalom tolt maga előtt, de senki nem lépte meg. Ezért köszönet. De! Amit ezért cserébe elvárnak, sőt követelnek az pályaelhagyásra, külföldre menekülésre fogja kényszeríteni az orvos társadalmat. A vezényelhetőség, utaztatás napi 3 órát, a magánorvosok állami ellátásba kényszerítésének ötlete és még hosszú a lista nem hozza közelebb az egészségügyi konszolidációt. Értelmes ötletet keveset látok, pedig van. Már régen bevezették a teljesítményvolumen korlátot TVK, azaz az elkölthető TB keret védelmére a költség plafont. Ez érthető, hiszen ha túlköltekezünk akkor vagy összeomlik az ellátó rendszer vagy az állam az adónkból más forrásból (pl. utak iskolák építésére szánt pénzek) kipótolja a hiányt. Ahogy egyébként szokta. Azonban kellene egy alsó vonalat is húzni, teljesítményminimum szint, TMSZ, amit viszont el kell érni az ellátóknak. Ilyen viszont nincs.
Ha egy sebészeten 10 orvosra vetítve csak havi 20 műtét jut egy kórházban, 500 szülés vagy havi 500 járóbeteg ellátás történik, azt az intézetet be kell zárni. Akkor is, ha a helyi erők ezen fel fognak háborodni. Ez a tényező az egyik legnagyobb akadálya az egészségügyi reformnak: nem hagyjuk a kórházunkat, de már egy rutin vakbél vagy epe műtét is szakmai vagy infrastruktúrális nehézségekbe ütközik. Az intenzív és a társszakmai háttér hiányáról ne is beszéljünk. Az így felszabaduló humán és anyagi erőforrásokat pedig hatékonyan, térben és időben koncentráltan lehetne felhasználni. Mindjárt csökkenne a várólista, több pénz lenne például protézisre amit egy 10.000 lakosú város minimál sebészete úgysem tudna beültetni. Majd fogok írni az egynapos sebészetekről és a kivárosok kiskórházairól is egy cikket, mert a bennük rejlő plusz potenciált szintén hatékonyabban lehetne felhasználni.
A mostani fősodor véleményével szemben az én véleményem az, hogy ne az egészségügy menjen a beteghez hanem fordítva, a beteg az egészségügyi ellátóhoz, mégpedig kiemelt megyei, regionális vagy országos centrumokba, ahol biztonságosan el tudják látni, főleg ha szövődmény alakul ki. Ugyanis ez az olcsóbb és hatékonyabb! De csak akkor, ha valóban rászorul a páciens, egyébként lássa el a jól képzett és jól felszerelt alapellátás, ahol a korábban említett TVK (teljesítényvolumen korlát) mellett teljesítményminimum szint bevezetésével és teljesítmény alapú (nem a mostani simlis kódolós) hanem valós betegellátási teljesítményen alapúló finanszírozással kellene ösztönözni az orvosokat. Ha ez így működne számos kórházi szakorvos menne ki az alapellátásba, mert a recept és beutaló íráson kívül a képzettségüknek megfelelő magas szintű SZAKORVOSI munkát végezhetnének képzettségüknek és teljesítményüknek megfelelő finanszírozásért. (Alex a mesterséges intelligencia azért árgus szemekkel figyelné, hogy nem vesznek-e ki a betegből 3 epehólyagot papíron.)
A már többször emlegetett magánbiztosítók ilyen irányú kiválóan funkcionáló ellenőrzési rendszerét tanulmányozhatnák a mostani állami finanszírozást szervező-ellenőrző szakemberek is. Ez a rendszer pedig hatalmas terhet venne le a kórházak válláról, így ott lenne elég szakember, idő, energia, kapacitás a valóban súlyos kórházi ellátást igénylő betegek ellátására, nem beszélve arról, hogy csökkenne vagy akár meg is szűnne a várólista.
Az egészségügyi rendszer összetett, sokszereplős és részben – szerintem helytelenül – szociális alapon működik – pedig nem az a feladata – és ezért nem hatékony, ezért elégedetlen vele a magyar társadalom. A fent taglalt elképzelések bevezetése sokaknak fájna, igen, sok betegnek is kevésbé lenne kényelmes, sok érdeket sértene, de az egészségügyi ellátást végre gyökerestől átalakítaná és 21. századi modern, mindenki számára komfortos rendszerré tenné. Talán ha lenne egy karakán, az egészségügyet belülről jól ismerő (értsd klinikai és gazdasági tapasztalatokkal rendelkező) kamikáze orvosminisztere az országnak – nekem lenne jelöltem, feltűntek hozzáértő ígéretes szereplők a közelmúltban az egészségügy háza táján – valamint a regnáló hatalom is támogatná az elképzeléseket, nem el lehetne kezdeni, hanem végre meg lehetne csinálni az egészségügy modernizálását. Különben marad ez a lepusztult egészségügy, egyre szűkebb szinte csak akut ellátási kapacitással, egyre kevesebb pénzzel és személyzettel.
Ebben az esetben majd a piac törvényei szerint működő magánbiztosítók és a magánegészségügy fog egy a mostani államival párhuzamos hatékony, gazdaságos magánegészségügyi ellátó rendszert létrehozni, aminek a jelei már nem is annyira a távoli jövőben határozottan látszanak.
Dr. Binó Brúnó
szülész-nőgyógyász szakorvos
